“Szemléletformálással a betegekért és környezetünkért”

Köszöntő

Kedves Kollégák!

Nagyon készültünk a szeptember végi hétvégére. Az utolsó pillanatig reménykedtünk abban, hogy az idei MANIT kongresszust a tavaszi SM Centrum Találkozó elmaradása után végre személyes részvétellel meg tudjuk tartani. Sajnos, mint mindannyian tudjátok, egy miniszteri rendelet betiltotta a napokban a személyes megjelenésű szakmai rendezvényeket.

Miután az idei év mottója úgyis az „elengedés” és az „újratervezés”, mi is ezt tettük: a személyes találkozást fájó szívvel, de elengedtük, a virtuális kongresszust pedig újratervezzük.

A tervek szerint az eredeti programban meghirdetett előadások „online” formában elérhetővé válnak majd 2020. október 28-tól egészen december 31-ig. November 28-án pedig „virtuális viták” következnének, előadóink megválaszolják majd a kapott kérdéseket.

„Minden rosszban van valami jó” tartja a mondás. Nagyon rossz az, hogy elmaradnak a személyes találkozások, a baráti beszélgetések és a szemtől-szemben folytatott, élő szakmai viták. Ugyanakkor jó, hogy mégis van lehetőség legalább a virtuális térben találkozni, és reményeink szerint hasznos lesz, hogy az előadásokat a saját tempónkban, nyugodt körülmények között, akár többször is és több részletben meghallgathatjuk, elgondolkodhatunk a felvetett témákon, feltehetjük az előadóknak a felmerülő kérdéseket és megteremtjük az alapját a MANIT konferenciák video könyvtárának.

A november végi virtuális és a mielőbbi személyes találkozás reményében,

a Szervezők
Dr. Rózsa Csilla és Dr. Lovas Gábor 

és a MANIT leköszönő elnöke
Prof Dr. Komoly Sámuel

“Szemléletformálással a betegekért és környezetünkért”